Ismeritek a mesét? Ha nem, akkor megosztom veletek! Ez a hercegnő egy csodás palotában élt, és egy nap a szobájának ablakán át berepült egy kismadár. A hercegnő elkapta a madárkát, és már éppen ki akarta engedni, mikor a szoba sarkából egy kis lyukból előbújt egy egérke, és így szólt hozzá:
– Ne engedd el azt a kismadarat, mert ő egy elvarázsolt herceg, és csak a te segítségeddel tudd visszaváltozni. Készítsd elő az eljegyzésetek napját, gondoskodj mindenről, és hívd meg a tizenkét tündért, akik születésedkor is megáldottak.
A hercegnőt felvidították a kisegér szavai, és lázasan készülődött az eljegyzésre. Mindent előkészített, gondoskodott a ruháról, a frizurájáról, az ételekről-italokról, még a meghívókat is saját kezűleg írta meg a tizenkét tündérnek. Mikor elérkezett a nagy nap, a tündérek csendben asztalhoz ültek, falatoztak, majd csak nézték egymást. Hiányzott valami! Szerettek volna mulatni, táncolni, de senki nem zenélt, mert a hercegnő egyvalamiről elfeledkezett: a muzsikosokról! Ekkor előbújt a kisegér, és vékonyka hangon énekelni kezdett, de a tündérek nem voltak kíváncsiak a kisegér cincogására. Felálltak az asztaltól, és csalódottan otthagyták az ünnepséget. Senki nem tudta, hogy a varázslatot csak a tündérek tánca törhette volna meg! A kismadár kirepült az ablakon át, a hercegnő pedig pártában maradt.
Ezzel a mesével nem azt akartam mondani, hogy a vőlegényed egy elvarázsolt herceg, persze semmi nincs kizárva, hanem azt, hogy egy fontos eseményt teljesen tönkretehet, ha nem gondoskodtok körültekintően a buli első számú felelőséről, arról, aki a zenét szolgáltatja! Tudjátok miért?
Mert elmarad a VARÁZSLAT!